Készíts egyedi fotónaptárat

Megújult fotónaptár szerkesztő felületünkön már egyedi név és ünnepnapokat is létrehozhatsz!

Átadtuk fotónaptár szerkesztőnk új verzióját amelyben még több lehetőség áll rendelkezésedre, hogy igazán egyedivé tedd az általad szerkesztett naptárat.

Választható kezdőhónap

Naptárad már nem csak januártól decemberig, hanem bármely kezdőhónappal rendelheted. Így létrehozhatsz akár májustól következő év áprilisig tartó 12 havi naptárat.

Egyedi név- és ünnepnapok

Sokszor előfordul, hogy olyan névnapot szeretnénk látni a naptárban amely a hagyományos névnapok között nem szerepel. Most már ez sem okoz gondot, hiszen a naptár szerkesztőfelületén az adott napra kattintás után átírhatod a névnapokat, vagy akár üresen is hagyhatsz mezőket.

Egyedi ünnepnapok, jeles események

Most már egyedi eseményeket is megjelölhetsz a naptárban, így akár születésnapokat vagy évfordulókat is bejegyezhetsz, hogy semmiképp se felejtsd el azokat. Egyszerűen kattints az adott nap cellájára és a névnapok feletti sorba írd be e kívánt eseményt.

A fontos képrészletek már biztosan nem maradnak le a képről

Amikor a fényképed beillesztetted a naptár sablonba, előfordulhatott hogy az arányok eltérése miatt a kép szélén levő részletek nem látszódtak. Most már ez sem lesz probléma. Ha azt látod, hogy nem minden részlet látszik a képen, akkor kattints a képre és válaszd a FIT kitöltést. 

Telefonon tárolt fényképek használata a naptárakban

Manapság a fényképeink legtöbbször a telefonunkban vannak. Ezek használata a naptárakban korábban körülményes lehetett. Erre kínál megoldást a Fotológus App, amelyet letölthetsz IOS és Android rendszerekre is. Ugyan az appban nincs lehetőség közvetlenül megszerkeszteni a naptárat, de segítségével a képek könnyedén feltölthetők a weboldalunkra ahol már a szokásos módon használhatod őket. Az app-ban válaszd a "webes feltöltés" lehetőséget, majd add hozzá a képeket a Fotológus galériához.

Naptár készítés közösségi oldalakon található képekből.

Instagram, Facebook, Goole Photos. Ezen közösségi oldalakhoz elkészült a Fotónaptár szerkesztő szoftverünk integrációja, így már közvetlenül importálhatod a képeket az oldalakról. A weboldalon a "fényképek hozzáadása" gombra kattintás után engedélyezd a hozzáférést a képeidhez és importáld közvetlenül a naptár szerkesztő felületre.

 

Értékelés:
(0 szavazat)
Utoljára frissítve: 2020. október 28., szerda 15:57
© 2020 Fotológus Blog