Gyakran előfordul, hogy éppen megszületett a csöppség, de máris igazolványképre van szüksége útlevél, vízum vagy más okmány kiállításához. Igen ám, de az egészen pici babák, nem hogy ülni nem tudnak,…
Útmutató azon haladó felhasználóink részére, akik otthonosan mozognak mind a mi honlapunkon, mind a Canva felületén, hogy az ott elkészített munkáikat úgy tölthessék fel honlapunkra, hogy az a lehető legjobb…
A karácsony és az új év közeledtével egyre többen írják be az internet kereső mezőjébe a Fotónaptár szót. Ez egyáltalán nem véletlen, hiszen amellett, hogy mindannyian szeretjük egyben látni az…
Az Fotológus Kft. meghirdette a www.fotologus.hu webáruházában „A zene varázslata” elnevezésű Kerekítsd fel! programot, melynek keretében a webáruház vásárlói 2021.05.01 és 2021.10.31. között annak érdekében élhettek a vásárlásaik végösszegeinek felkerekítésével,…
Köszönjük, hogy segítségeddel segíthettük! Mi, a Fotológusnál nagyon fontosnak tartjuk, hogy segítsünk azoknak, akiknek a legnagyobb szüksége van rá, mosolyt csaljuk a gyermekek arcára, ahogy most is történt Miskolcon, az…
Sok fénykép egyszerre rendelése során nem mindegy, hogy milyen sorrendben lesznek a papírképek a csomagban. Jó hír, hogy a képek sorrendjét már a megrendelés során a tálcán beállíthatod!
Miért lehet szükség projektek létrehozására egy fényképrendelés során? Akkor van értelme projekteket létrehozni, ha sok képet rendelsz és külön csomagolva szeretnéd megkapni a fényképeidet. Használhatod akkor, ha több családtagnak szeretnél…
Ha almás telefonod van, akkor talán Te is észrevetted, hogy készüléked nem JPG, hanem HEIF/HEIC formátumban tárolja fotóidat. Ennek sok előnye van, de amíg a képszerkesztési, fotórendelési online világ a…
A Fotológus Galériával találkozhatsz a főoldal felső kék sávjában Galériám menüpontként, de amikor Fényképet, Prémium Fotókönyvet, Fotónaptárat, vagy Vászonképet rendelsz, akkor a képfeltöltésnél is megtalálhatod. De mi is igazából a…